Készítette: Tóth Krisztián. Web: http://krissz.hu

Ón

50
118.7
4, 2
Sn
5p2
Ón
Alapadatok
Név, vegyjel, rendszám ón, Sn, 50
Elemi sorozat másodfajú fémek
Csoport, periódus, mező 14, 5, p
Megjelenés ezüstös β-ón (balra) és szürke α-ón (jobbra)
Atomtömeg 118,710(7) g/mol
Elektronszerkezet [Kr] 4d10 5s2 5p2
Elektronok héjanként 2, 8, 18, 18, 4
Fizikai tulajdonságok
Halmazállapot szilárd
Sűrűség (szobahőm.) (fehér) 7,265 g/cm³
Sűrűség (szobahőm.) (szürke) 5,769 g/cm³
Sűrűség (folyadék) az o.p.-on 6,99 g/cm³
Olvadáspont 505,08 K
(231,93 °C, 449,47 °F)
Forráspont 2875 K
(2602 °C, 4716 °F)
Olvadáshő (fehér) 7,03 kJ/mol
Párolgáshő (fehér) 296,1 kJ/mol
Moláris hőkapacitás (25 °C) (white)
27,112 J/(mol·K)
Atomi tulajdonságok
Kristályszerkezet tetragonális
Oxidációs állapotok 4, 2
(amfoter oxid)
Elektronegativitás 1,96 (Pauling-skála)
Ionizációs energia 1.: 708,6 kJ/mol
Atomsugár 145 pm
Atomsugár (számított) 145 pm
Kovalens sugár 141 pm
Van der Waals-sugár 217 pm
Egyéb jellemzők
Mágnesség nincs adat
Elektromos ellenállás (0 °C) 115 nΩ·m
Hővezetési tényező (300 K) 66,8 W/(m·K)
Hőtágulási tényező (25 °C) 22,0 µm/(m·K)
Hangsebesség (vékony rúd) (szobahőm.) (rolled) 2730 m/s
Young-modulus 50 GPa
Nyírási modulus 18 GPa
Bulk modulusz 58 GPa
Poisson-arányszám 0,36
Mohs-keménység 1,5
Brinell-keménység 51 HB
CAS-szám 7440-31-5

A Ón bővebb leírása

Kémiai tulajdonságai

Az ón a vegyületeiben +2 vagy +4 oxidációs számú lehet. A felületét összefüggő oxidréteg vonja be, ez csökkenti a reakciókészségét. Emiatt nehezen oxidálódik, ellenáll a korróziónak. Halogénekkel könnyen reakcióba lép. Magasabb hőmérsékleten ón-dioxiddá ég el.

\mathrm{Sn + O_2 \rightarrow SnO_2}

Az ón amfoter fém, savakban és lúgokban is oldódik, a reakcióban hidrogén fejlődik:

\mathrm{Sn + 2 \ H_3O^+ + 4 \ H_2O \rightarrow [Sn(H_2O)_6]^{2+} + H_2}
\mathrm{Sn + 2 \ OH^- + 4 \ H_2O \rightarrow [Sn(OH)_6]^{2-} + 2 \ H_2}

Szulfátja és nitrátja ionos, a többi vegyülete inkább kovalens jellegű. A +2-es oxidációs számú ónvegyületek általában ionosabb jellegűek, mint a +4-es oxidációs számúak, például az ón(II)-klorid (SnCl2) ionosabb, mint az ón(IV)-klorid (SnCl4).

Előállítása

Az ónt általában az oxidjából, az ónkőből vagy kassziteritből (SnO2) állítják elő, amely az ón legfontosabb ásványa. Az SnO2-t szénnel redukálják:

\mathrm{SnO_2 + 2 \ C \rightarrow Sn + 2 \ CO}\,\!

Előfordulása

A kassziterit magmás utókristályosodás során keletkezik számos szulfidásvány társaságában. Magyarországon több bányában előfordult kísérő ásványként.

Felhasználása

Ma vaslemezek bevonására alkalmazzák, ez a fehér bádog. Az ónbevonat felszínén összefüggő oxidréteg alakul ki, amely gátolja a fém oxidálódását, vagyis a vaslemez rozsdásodását. Mivel vegyületei nem mérgezőek, gyakran készítik fehérbádogból a konzervdobozokat. Az ónnal olykor más fémeket is bevonnak, hogy azok korrodálódását meggátolja. Sok ötvözete van, rézzel ötvözve gyártják a bronzot, ólommal való ötvözete pedig a lágyforrasz (forrasztóón). Egykor papírvékony lemezzé hengerelve úgynevezett sztaniolpapírt is készítettek belőle (az elnevezés a fém latin nevére, a stannumra utal). Később a sokkal olcsóbb alufólia kiszorította a sztaniolpapírt a használatból. Az orgonasípokat is főként ónból készítik. Ugyancsak fontos felhasználása volt az ónfehér festék is, amelyet kerámia és üveg színezésére használtak. Színe kissé szürkéssárgás, úgynevezett "melegfehér".